Nem vagyok sem diatetikus, sem gyógyszerész, sem egyéb kurúzslással foglalkozó személy, de ez a H1N1 hisztéria ide is elért. Mivel Petros barátom postolt itt egy remeket, kimondottan építő jelleggel, gondoltam, hogy én is megpróbálok hozzátenni egy kicsit az emberiség fejlődéséhez a magam módján. Azért rendszert nem csinálok belőle. :)
Az egyik dolog a C-vitamin fogyasztás. Ennek egyébként napjaink egyik leghangosabb "prédikátora" Dr. Lenkey Gábor akit lehet szereti, vagy nem szeretni, de most nem is erről kívánok beszélni, csak a tényt közöltem. De a témáról már Lakatos Péter RKC TL is "elmélkedett" többek között itt is.
A legnagyobb dilemma ugye a mennyiség. Nos a javasolt napi mennyiség az orvostudomány mai állása szerint 60mg (0,06gramm!) /nap. Többen állítják, hogy ez csak a minimális túléléshez (sem) elég. Általam okosnak tartott emberek (köztük Szent-Györgyi Albert professzor is, akinek azért volt valamit fogalma a témáról) viszont bátran ajánlják, hogy nyugodtan fogyasztható akár 1-10gramm is naponta. Ellenérvek?! Veseköved lesz!!! Tény, hogy magas C vitamin fogyasztás esetén, ha relative nagy mennyiségű káliumot viszünk be a szervezetbe, a vesében a szervezet álltal nem felhasznált C vitamin kikristályosodásodhat (feltételes mód!). Megoldás (szerintem)! A nap külön időszakaira szétosztva bevinni az adott C vitamin mennyiséget, és nyugodtan el lehet fogyasztani azt a 2-3 liternyi tiszta vizet! naponta, hogy folyamatosan "mossuk" a vesénket. Én magam egyébként elfogyasztom a magam 3-8grammját, és nincs veseproblémám...
A másik dolog, amire én, és mostmár az egész családom esküszik, az a Grapefruitmag kivonat. Erről itt lehet olvasgatni. Bár ennek is vannak ellenzői, habár ez az írás inkább az előállításból fakadó problémákat taglaja. A megoldás egyszerű (szerintem): válassz minőségi terméket! Elvégre "csak" az egészségedről van szó! Ha nem tudodd honnan, kérdezd Csíky Ferit, majd megmondja! :)
Még tölthetnék további időt és sorokat akár a Bromelain (ananász enzim), vagy a Papain (papaya enzim), vagy a Rutosid áldásos immunrősítő hatásáról, de éljen a Google és a Wikipedia, ezt már bárki elkövetheti önön maga is. :)
Nem mondom, hogy ezek az étrendkiegésszítők bárkit legyőzhetetlenné tesznek, de véleményem szerint jelentősen támogatják a szervezett védekező képességét. Egy próbát talán megér! Nekem, nekünk beváltak.