Először is egy szomorú dologgal szeretném kezdeni: Veszprémiként és sportemberként szeretném a Veszprém MKB kézilabdacsapat kézilabdázójának, a román válogatott Marian Cozma családjának részvétemet kifejezni. Elkeserít, és egyben dühít, hogy ma Magyarországon ilyen megtörténhet!
És most vissza a szürke hétköznapokhoz:
A múlthét egyáltalán nem úgy alakult, ahogy azt terveztem. A munkával is besokaltam, meg betegség ütötte fel a fejét a testemben, ami ugyan lázzal nem járt, ki sem írtak, de az intenzív mozgás nem volt javasolt. Péntekre már szenvedtem is rendesen a hiánya miatt és le is ballagtam a pincébe csinálni néhány óvatos Swinget.
De azért nem telt hasztalanul a hét! Sikerült egy termet tatamival lefoglalnom hétfőre és keddre. Így indulhat a mandula, pontosabban a Ju-Jitsu edzések. Már alig várom, remélem lesz 1-2 érdeklődő is, mert egyedül pont ott leszek, ahol most vagyok.
De vissza a vashoz. Mára már hivatalosan is gyógyultnak nyílvánítottak így, ha nem is nagy rössel, de nekiezdtem a gyakorlásnak.
Mivel nem akartam a nagy bódogságban egyből sérüléssel bekezdeni, az óra most a táskába maradt, és a gyakorlatsort is "visszamódosítottam" az eredeti Brett Jones Workout-ra:
2 kör 24kg-al
- 2 Arm Swing 20
- Clean Press 5/5
- 2 Arm Swing 20
- Clean Front Squat 5/5
- 2 Arm Swing 20
- TGU 5/5
- 2 Arm Swing 20
- Half Snatch 5/5
- 2 Arm Swing 20
Összesen: 2x100=200 2 Arm Swing 24kg-al
Pont jól esett!
Nyújtás: Jóga gyakorlatok
Petros ígérem a héten megy a mail!